– Mi a baj a Hondájával?
– Az, hogy csak egy-két gyors kört tudtam vele menni, nem pedig tizennyolcat – mondta Talmácsi Gábor. – Az olasz Raffaele Rosát is csak a rutinomnak köszönhetően tudtam megelőzni az utolsó néhány méteren. Furfangból, nem pedig azért, mert gyorsabb volt a gépem. A futómű egyelőre nem elég jó.


– Pedig korábban azt mondta, hogy ez a legkönnyebben beállítható futómű a világon.
– Úgy látszik, változnak az idők. Nehéz helyzetben vagyunk, de a verseny után hosszasan értekeztem a mérnökökkel, és bízom benne, hogy előrébb tudunk lépni. Mindig mondom, ami nem öl meg, az megerősít, a viszonylagos sikertelenség is ilyen.

– Ez most akkor optimizmus vagy pesszimizmus?
– Optimizmus. Látom a kiutat, tudom, hogy megoldódnak majd a gondjaink.

– Jó, jó, de mennyi idő alatt?
– Lehet, hogy csak egy edzés kell hozzá, de az is lehet, hogy öt verseny. Fogalmam sincs. Bevallom, nem erre számítottam, amikor a Hondát választottam, de nem csak én kínlódom. A címvédő Thomas Lüthi most egy kicsivel jobban ment nálam, de az összetettben továbbra is én vagyok a legjobb hondás.

– A küszködés közben nem jutott eszébe, hogy tavaly ugyanitt a dobogó legfelső fokán ünnepelt?
– Nem szabad ezzel foglalkozni, nem szabad sajnálkozni. Az más helyzet volt, más csapattal, más motorral. Lehet, hogy a szurkolók most ezt kudarcnak érzik, de én nem. Arra gondolok, hogy tavaly ugyan nyertem, de előtte egy évvel meg nem értem célba. És nekem most ebből a Hondából kellene kihoznom a maximumot. Sajnos ez egyelőre lehetetlen.

– A többi Honda-alakulat is küszködik. Nem fognak össze a közös siker érdekében?
– Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a csapatok egyeztetnének. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti itt, én nem tudom Lüthi beállításait, és ő sem tudja az enyéimet. Pedig talán könnyebb lenne úgy, mert kevesebb hibába futnánk bele. Egyébként szerintem technikailag nem vagyunk lemaradva a többiektől, csak a beállításokat kellene megtalálnunk. Ennek érdekében hamarosan új szakemberek érkeznek a csapatunkhoz.

– Hű, de titokzatos!
– Megkértek rá, ennél többet nem mondhatok.

– Visszatérve a Hondára: a gyár sem próbál segíteni?
– Van itt egy főnök a gyárból, ő felügyel mindenre, de inkább begyűjti az információkat, nem pedig szétosztja őket.

– Túl van két, nem túl szerencsés versenyen. Ezután sem bánta meg, hogy eljött a KTM-től?
– Dehogy bántam meg! Nem gondolok arra, hol lehetnék az ő motorjával. Nem éreztem jól magam abban a csapatban, itt viszont nagyon jó, és bízom benne, hogy ez hamarosan az eredményekben is megmutatkozik. Különben sem kell izgulni, tavaly az első két verseny után kettővel kevesebb pontom volt, mint most, és az idény közepén már a világbajnoki címért harcoltam. Okkal mondom: innen szép talpra állni.